AdventInfo

A tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola régóta tagja az ADRA Alapítvány gyermekvédelmi intézményrendszer-hálózatának. A korábbi években a gyermekek nyári táboroztatásán kívül helyi programok megvalósításában is segédkeztünk és az oktatás-fejlesztésben is támogattuk az intézményt.

Ez utóbbi tevékenység keretében március 19-én két instruktor segítségével az alapszintű újraélesztés, valamint a félautomata defibrillátor (AED) használatának lépéseit tanítottuk meg a gyerekeknek és a tanároknak gyakorlati foglalkozások keretében. Mivel az iskola nemrég kapott egy félautomata defibrillátort – melyet az épület bejáraténál, kívül helyeztek el, hogy bármikor, szükség esetén elérhető legyen a település lakosságának –, annak használatára nemcsak a tanárokat, hanem a diákokat is képezni kellett. A képzésen több csoportban az összes diák, valamint a teljes tanári kar részt vett.

Sitkei Zoltán

ügyvezető igazgató

Élet lehelete program Tiborszálláson

A tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola régóta tagja az ADRA Alapítvány gyermekvédelmi intézményrendszer-hálózatának. A korábbi években a gyermekek nyári táboroztatásán kívül helyi programok megvalósításában is segédkeztünk és az oktatás-fejlesztésben is támogattuk az intézményt.

Long right arrow Read More

A kenyai oktatás-fejlesztési program folytatása 2024-ben

A 2021-ben Kenyában elindult oktatás-fejlesztési programunk kapcsán a korábbiakban több alkalommal is beszámoltunk már. A projekt folyamán fogyatékossággal élő és különleges igényű gyermekek oktatásba történő bekapcsolását tűztük ki célul Kenya egy különösen érintett megyéjében, Migoriban,…

Long right arrow Read More

A soha ki nem fogyó áldás

Collonges (ejtsd: Kolonzs) egy alig 2200 lakosú francia falu. Fekvése gyönyörű, ahogy elterül, vagy inkább szétterül a meredek hegyoldalon csak egyet mondhat az ember: festői. Letekintve a hegyoldalról Genfet láthatjuk, amely gyakorlatilag a szomszédságában fekszik,…

Long right arrow Read More

Az Adventista Teológiai Főiskola felvételi tájékoztatója a 2024–2025-ös tanévre

Teológus alapképzésre olyan érdeklődők jelentkezését várjuk, akik érettségi bizonyítvánnyal rendelkeznek, és Isten megértéséhez és megismeréséhez, a kereszténység tanításához, a Biblia tanulmányozásához tudományos ismereteket szeretnének gyűjteni. Az alapképzés hároméves.

Long right arrow Read More

Idegenben hazataláltak

Az elmúlt szombaton, 2024. március 9-én a Terézvárosi Gyülekezetben egy kínai házaspár kötött szövetséget az Úrral, akik már Kínában is jártak keresztény közösségekbe, de Magyarországra költözve találtak rá igazi helyükre, az adventista kínai csoportban.

Long right arrow Read More

Nemzetközi szombat a központi gyülekezetben

Hálásak vagyunk, hogy szombatról szombatra megtapasztalhatjuk, hogy „mindnyájan Isten gyermekei vagyunk Krisztus Jézusban”, mégis mások és különlegesek. A terézvárosi gyülekezeti közösség két gyülekezetalapító csoportnak ad otthont, a kínai és a nemzetközi testvéreknek, illetve egy kisebb…

Long right arrow Read More

Gyermekbemutató istentisztelet Újbudán

A márciusi hónapban a Sándorfalvi Gyülekezet látogatása után ismét egy kifejezetten áldásos és megható szombati alkalmon vehetett részt a közösség.

Long right arrow Read More

Cserkész szombat és keresztség Zuglóban

Nagy izgalommal készültek a zuglói cserkészek a szombatra február 24-én! Mindenki felvette az egyenruháját, nyakkendőjét, cserkészpólóját. Három kiscserkész őrs készült (Őzike őrs, Gepárd őrs, és a legfiatalabb őrsünk, a Fekete párducok) szolgálatokkal, énekkel, zenével, prózával,…

Long right arrow Read More

Ellen G. White nap az orosházi körzetben

Áldásos alkalomra gyűlhettünk össze 2024. március 2-án az Orosházi Gyülekezet imaházában. Körzeti napunk nagyszabású rendezvényére Restás László lelkipásztor öt gyülekezetének (Orosháza, Kondoros, Medgyesegyháza, Nagyszénás és Szarvas) tagjai, mintegy 130-an érkeztünk meg, és kedves testvérek csatlakoztak…

Long right arrow Read More

Testi-lelki táplálék

Hálát adunk az Úrnak, amiért 2024. március harmadik szombatján (16-án) eső- és szélmentes időt adott, hogy így az Égiek által védett körülmények között, az istentiszteleti alkalom után Debrecen három helyszínén meleg ételt oszthattunk a rászoruló,…

Long right arrow Read More